Az Arnolfini Archívum tagjaiként 2011. augusztus 27-én eljuthattunk Csókos Varga Györgyi festő és iparművész etyeki otthonába. Már a ház is lenyűgöző volt: tágas, levegős terek, rendkívül részletgazdag kreatív rend, a hétköznapi életbe beépített műalkotások, ahol minden kavicsról és türkizkék szódásüvegről érezni, hogy története van. A félszobányi szőnyegszövő állvány, rajta egy munkában lévő darabbal, a padlón és a falakon káprázatos szőnyegek, sohasem látott motívumokkal. Háncsszatyrokban fonalak puha halmai, a kék, a vörös, a lila és a barna számtalan árnyalatában. A napfényes verandán Monet palettájára kívánkozó, színüket csepegtető virágszirmok, odébb az egy tömbből faragott gigászi kanapén a kinyert színekkel megfestett papírok, festői káoszban.
S ebben az emelkedetten természetes közegben ott volt Csókos Varga Györgyi, egy valódi reneszánsz ember, aki olyan magától értetődő szeretettel és nyíltsággal fogadott bennünket – a régi barát, S. Nagy Katalin társaságában érkező vendégeket: Horváth Irát és engem –, mintha évtizedek óta jól ismernénk egymást. Hihetetlenül szerteágazó tudásról árulkodó, mindig pontos válaszai, varázslatos személyisége, égő tekintete, lendületes gesztusai, a belőle áradó gyermeki derű és lelkesedés lenyűgöztek bennünket.
85 éves volt ekkor. Nem bánta, hogy fényképezem. De nem is befolyásolta a viselkedését. Hozzá hasonlóan hiteles, autonóm, az egészről való tudás birtokában lévő, ugyanakkor bölcsen és szelíden elfogadó emberrel nagyon ritkán találkozni. Felejthetetlen nap volt. Jó lett volna megismételni, de a következő év decemberében sajnos már a gyászhír érkezett Etyekről. Így nekünk most már örökre így marad meg, mint ezeken a fényképeken.
Zsubori Ervin, Arnolfini Archívum - 2013. szeptember